6. Fejezet 2. rész

6. fejezet 2. rész

Remélem tetszeni fog… A motorokról a feji végén lesznek képek (mind a 8-ról)

Jó olvasást

Flora

„Ez lehetetlen” 2. rész

/Edward szemszöge/

Ez nem lehet igaz… Mindenre emlékszik…

-        É… és… haragszol… rám… amiért… ott hagytalak?? – kérdeztem alig hallhatóan. „ Bocsi Edward, de ezt titkoltam előled, mert tudtam, hogy csak mégjobban kiakadnál… Haragszol?” Alig észrevehetően megráztam a fejem.

-        Nem, nem haragszom rád, bár akkor ez nagyon fájt, de azt ne várd, hogy mindent elfelejtve rohanjak a karjaid közé. Már megtaláltam az igazit s sajnos ez nem te vagy. Ebbe bele kell törődnöd. – mondta békítő hangon.

-        És van valamilyen képességetek? – kérdezte terelés képp Alice.

-        Van… de majd csak akkor mondjuk el ha együtt leszünk nyugodtabb környezetben. – itt jelentőségteljesen Tomra nézett ő pedig csak bólintott. – Annyit azért elárulok, hogy ne kételkedj a kétességedben Edward, hogy egy pajzs van az elmém körül amit bárkire ki tudok terjeszteni… Ezért nem hallod a testvérem és a párom gondolatait… Boccs de nem akarom, hogy belehallgass. – mondta Bella lágyan

-        Értem… - mondtam még mindig fakó hangon.

-        És Phlora… Neked van valamilyen képességed??

-        Igen – szólalt meg először a kérdezett – ha valakit megérintek akkor látom a teljes életének minden mozzanatát, emberi és vámpír életének is.

-        Oh… értem.

-        Bella… nem szeretnéd megtudni a teljes múltad? – kérdezte Alice.

-        Kössz nem… majd ha az agyam úgy akarja akkor újabb információkat tudok meg a múltamról. – mondta nyugodtan. Hihetetlen, hogy még csak elig egy éves és már aranyszínű a szeme és hatalmas az önuralma, hisz iskolába jár és csak most több száz diák ment el mellettünk és még egy arcizma sem mozdult jelezve, hogy szenved.

-        Most már ideje órára menni. Ugyanabba az osztályba iratkoztatok, mint mi?  - kérdezte Tomas.

-        Gondolom igen. Nekünk Matek lesz az első óránk. – mondta Alice.

-        Akkor igen. Gyertek, menjünk be. – mondta Bella csodálatos csilingelő hangján. Emberként is elbűvölő volt a hangja, de most vámpírként, ha lehetséges, még szebb, mint volt. Bella elindult az iskola bejárata felé. A derekát Tomas karolta át mint ahogy Bella is Tomasét. Csak azt éreztem h Alice utánuk húz. Bementünk a terembe. A hátsó sorban volt még két üres pad, így leültünk oda. Belláék is leghátul ültek, de Anthony egyedül ült… egyenlőre – gondoltam magamban. A megszokott unalmas órák következtek. Délben leültünk belláékhoz.

-        Ugye tudjátok, hogy egy csomó diák azt gondolja, hogy valamilyen rokoni szál van köztünk mert hasonlítunk egymásre. – kérdeztem.

-        Valószínű volt. – mondta Tom.

„Ebéd” után tesi órára mentünk. Furcsa volt azt látni, hogy Bellám nem esetlen, mint emberként, hanem mozgása tökéletes, hibátlan. Tökéletesen dobta a kézilabdát Tomas kezébe. Én Phlor-ral dobáltam. Egyszer csak azt éreztem, hogy „elhagy” az erőm…Emberinek éreztem magam. Biztos Belláék keze van benne… Az érzékeim ugyanolyan élesek voltak, mint eddig, de nem voltam olyan gyors és erős mint „általában”

A tesi tanár kitalálta, hogy egészpályás kézilabdát fogunk játszani. Bella és Alice volt a két csapatkapitány:

-        Tom – kezdte Bells.

-        Jasper – mondta Alice.

-        Alexa

-        Edward

-        Thony

-        Phlora

-        Jessika

-        Kérlek segíts, hogy hívják azt a srácot?

-        Daren! Légyszíves menj Alice csapatába – mondta mosolyogva Bellám.- Kate, te pedig a mi csapatunkba gyere légyszives.

-        Azt a szőke lányt hogy hívják? – kérdezte kedvesen Darent Alice.

-        Evelyn gyere – mondta Daren

-        Tim – mondta az utolsó nevet Bells. Így kizárásos alapon egy vöröses hajú lány maradt. Még ki tudtam olvasni a gondolataiból, hogy Carolle-nak hívják.

-        Carolle – erősítette meg a tanár – akkor te menj Alice csapatába. – Utána nem hallottam senki gondolatát.

-        .Bella… suttogtam úgy, hogy csak a vámpír fül hallja meg.

-        Bocsi… - mondta ő is ilyen halkam. Elhelyezkedtek… Ők kezdtek. És mi is.

Náluk tom volt a hálóőr, Timothy a középkezdő vonalra állt labdával a kezében, gondolom beállót játszik, Bella a srác mögé irányítóba, Kate és Jessika a két szélső posztra míg Anthony és Alexa a két átlövő posztra állt fel.

Nálunk Daren ment a kapuba, Phlora volt a beálló, Alice az irányító, Evelyn és Carolle lövőbe, Jasper és én pedig a szélső postra álltunk fel.

A tanár az egy-egy elleni védekezést választotta, ami annyit jelent, hogy mindenki kiválaszt egy embert és folyamatosan mellette marad ezzel akadájozva, hogy labdát szerezzen. Alice Bellát, Phlora Alexát, Jasper Timothyt, Evelyn Katet, Carolle Jassikat én pedig Thonyt választottam. Mindenki nagyon jól játszott. Alice sajnos nem tudta annyira követni Bella ötleteit, mivel azok csak eléggé az utolsó pillanatban dőltek el. És én sem tudtam neki segíteni.

A meccs vége 36-36 lett.

-        Jól játszottatok – mondtam Belláéknak mikor az öltözők felé tartottak. – de most már nem játszunk, úgyhogy igazán visszaadhatnád a „hallásom”

-        Ja boccs… „már adom is”, csak tudod így igazságosabb volt egy kicsit a játék… Alicet meg mi tudtam cselezni más módón. – mondta mosolyogva. Tom és Anthony atöbbiekkel már bement. Így csak öten voltunk.

-        Oké… így már jobb… és köszi…

-        Nincs mit. – bementek az öltözőbe.

-        Jass! Kérdezhetek, valamit – fordultam hozzá.

-        Persze momd csak.

-        Tényleg nem érez semmi Olyat irántam Bella? – kérdeztem

-        Ne haragudj, de azt kell, hogy mondjam, nem. Szeret, mint ahogy egy testvért szerteni szoktunk, de nem szerelmes beléd. De tegnap kétségbeesést is éreztem tegnap, mikor először találkoztunk. Most pedig örömöt, hogy újra láthat minket.

-        Értem – mondtam letörve. Miután már senki nem volt az öltözőben, így vámpírsebességgel öltöztünk vissza, majd megvártuk Alicéket.

MOTOROK

 Paul Motorja

 Sophie Motorja

 David Motorja

 Poppy Motorja

 Bella Motora

 Tom Motorja

 Thony Motorja

Angela Motorja

6. Fejezet

6. Fejezet 1. rész

Remélem tetszeni fog a feji… elég hosszúra sikerült így két részre szettem de remélem érdekes lesz …

Jó olvasást

Flora

„Ez Lehetetlen”

/Edward szemsöge/

Miután elmentek Belláék, mi bementünk a házba.

-        Ez hogy lehet? – kérdezte Jass.

-        Nem tudom, de most, hogy újra találkoztam Bellával, újra látom a jövőjét. – mondta Alice.

-        De én egyikük gondolatát sem hallom… Jut eszembe Alice. Mit rejtegetsz előlem?? – kérdeztem hugomat.

-        Majd megtudod, ha beteljesedik. Nem fogom megmutatni, mert csak még jobban kiakadnál. – mondta szomorúan Alice.

-        Edward – avatkozott közbe fogadott apám – nem lehet, hogy Bella műve az, hogy nem hallod a családja gondolatait?? Mert hát már ember korában is védve volt, lehet, hogy az átalakulással ez a pajzs megerősödött és most már ki is tuja terjeszteni másokra.

-        Lehet – mondtam.

-        AZzt észrevettétek, hogy Angela, Tomas és Bella egyszerre sápadtak el (már ha ez lehetséges) – mondta Esme.

-        Igen És nem is értem, hogy ez miért volt. Alice – fordult Carlisle az említetthez – légy szíves és hívd meg magunkhoz Bellát és testvéreit.

-        Renden.

/Bella szemszöge/

-        Mi történt? – kérdezte Sophie mikor hazaértünk.

-        Egy régi emlék villant be Belláról. – mondta Ang majd elmesélte. Én a részletekre már nem tudtam figyelni, mert hirtelen minden eszembe jutott Cullenékről. Minden, amit emberként tudtam róluk…

-        Bella kicsim mond el amire emlékszel. – mondta nyugodtan Tom. Látta a gondolataim, és a szemem, hogy a távolba révek.

-        Edward Cullen: 17 éves, gondolatolvasó és emberkét szerelmes voltam belé. Carlisle őt változtatta át legelőször. Alice Cullen: 17 éves, jövőbelátó és Jasper felesége és egy Simon nevű idős vámpír változtatta át 1920-as évek elején. Emmett Cullen: 19 éves, valamivel erősebb mint az átlagos vámpír, Rosalie férje és Rosalie talált rá egy erdőben miközben egy medvével bírkózott. Jasper Hale: 17 éves, erelem irányító, Alice férje és Déle a változtatta át egy Maria nevű vámpír a konfederáció alatt. Rosalie Hale: 18 éves, nagyon hiú, Emmett felesége és Carlisle változtatta át. Esme Cullen: 22 éves, negyon óvja a gyerekeit, Carlisle e férje és ő is válltoztatta át nem sokkal Edward után. Egy szikláról ugrott le mikor a néhány napos gyermeke meghalt. Carlisle Cullen: 23 éves, ma már szinte érzéketlen az emberi vérre, orvosként dolgozik az emberek közt,Esme a felesége és egy öreg vámpír változtatta át 1600-as években. Soha nem ölt embert ahogy a többiek sem, kivéve Rosaliet aki megölte az akkori vőlegényét.

-        Akkor ezért volt az az emlék. – mondta néhány perc hallgatás után Ang.

-        És ki az a Phlora? – kérdezte Poppy.

-        Őt nem ismerjük – válaszolta Angela helyettem – valószínűleg később csatlakozott hozzájuk.

Másnap…

-        Lassan indulnunk kéne – kiáltott fel Poppy

-        Megyünk – mondtam „Én motorral megyek és örülnék ha te is azzal jönnél.” Üzentem Tomnak.

-        Oké… mi lenne ha mindannyian motorral mennénk ma suliba. – mondta szerelmem már a földszinten.

-        Okés… - mondták a többiek.

Mindenki felszállt a motorjára.

A táska nem zavart minket, mivel minden cuccunk az iskolai szekrényben volt, nem kellett nagy táska. Tom, Dav és Thony egy-egy övtáskát, Poppy és én pedig egy válltáskát vettünk magunkhoz. A ruhámat Poppy állítja össze. Álltalában tetszik az összeállítás, mivel nem viszi túlzásba, mert tudja, hogy nem szeretem nagyon mutogatni magam. De ugyanez igaz volt Angre is. És vásárláskor is szem előtt tartotta ezt.

Mára egy testhez álló farmert, egy halványrózsaszín ujjatlant és egy széles nyakú fölsőt és egy kabátot készített ki. Cipőnek pedig egy közepesen magas sarkú bokacsizmát.

Felvettük a sisakokat a látszat kedvéért. Kifordultunk a kövezett útra onnan a szűk erdei útra majd a főútra kanyarodtunk... Másfél mérföld után Poppy és Dav elfordultak egy kereszteződésben jobbra a fősulihoz. Mikor beértünk, leparkoltunk a szokásos három helyre. Alig hogy leszálltunk a motorokról befordult a parkolóba egy ezüst Volvo és megcsapott minket a Cullenek szaga… Beállak mellénk.

-        Sziasztok. – köszönt Alice miközben odatáncolt Jasperhez. Közben kiszállt az anyósülésről Phlora és a volán mögül Edward.

-        Poppy és Dav hol vannak?? – kádezte Jass.

-        Ők a fősülira járnak. És Emmett és Rosalie „beteget jelentettek”?  - kérdezte nem kis iróniával a hangjában Tomi.

-        Nem. Ők is a főiskolára járnak. Jut eszembe, nincs kedvetek eljönni hozzánk. Sok mindent szeretnénk mesélni Angelanak és Bellának.

-        Rendben – mondtam „ Elmondjam ami eszembe jutott?” – kérdeztem szerelmem. Ő csak bólintott.

-        Nem tudom, hogy mennyire jó hír, de majdnem minden eszembe jutott rólatok.

-        És mi minden – kérdezte kíváncsian Edward.

-        Hogy Forksban ismertelek meg titeket, hogy Edwardba szerelmes voltam és hogy milyen képességeitek van. Ja és, hogy Edwarddal együtt itt hagytatok. – mondtam…

Remélem tetszett a fejezet… kérek komikat…

Puszi Flora

5.Fejezet

5.Fejezet

Bocsi a késésért de nagyon sok dolgom volt mostanában...

Remélem azért tetszeni fog a feji

Jó olvasást

Flora

Viszontlátás

/Ang szemszöge/

Elmentünk hatan vadászni, de Bella és Tom otthon maradtak, így jobbnak láttam „leválasztani” magam a gondolataikról.

Néhány állat elejtése után, Sophie és Paul hirtelen sóbálvánnyá változott. Mindketten erősen szimatoltak. Mindannyian tudtuk, hogy ez mit jelent... Mivel ők nyomkövetők voltak, sokkal kifinomultabbak voltak az érzékeik, mint egy átlag Vámpírnak.

• Mi van? Mit éreztek? - kérdezte nyugodt, de határozott hangon Thony.
• Idegen vámpírok vannak valahol a közelben. Ha jól érzem -„és általában jól szokta” gondoltam magamban – akkor nyolcan vannak – mondta Paul.
• Mi itt maradunk és figyelünk Paullal. Ti menjetek Belláért és Tomért. Szükség lehet rájuk.
• Teleportáljunk – mondtuk egyszerre Poppyval. Én Thonyval, Poppy pedig Davvel teleportált a házhoz.
• Tom Bella! Gyertek gyorsan!! - kiáltott Poppy már a házban.
• Sziasztok! Mi történt? - kérdezte Bella miközben az oldalán Tommal lefutott a lépcsőn. Én összekapcsoltam a gondolataim velük és lejátszottam ami történt. A többiek addig vártak.
• Akkor menjünk gyorsan. - mondta Tom – Poppy, Ang teleportáljatok oda minket. A következő pillanatban már Sophiék mellett álltunk
• Gyertek utánunk. - mondta Paul és futásnak eredt. Én lessítzottam a tempón, hogy ne hagyjam le őket.
• Már nem vagyunk messze... a fák mögötti tisztáson vannak. - mondta Sophie néhány perc futás után. Nagyon furcsa volt ilyenkor Sophie és Paul is. Ilyenkor mindig megváltoznak és csak az ösztönök hajtják őket. „Soha nem fogom ezt megszokni” - gondoltam

„Dehogyis nem, csak idő kérdése” - mondta Tom gondolatban.

Közben „rendeztük sorainkat”, mindenki a párja mellé állt. Én a magam részéről megfogtam Thony kezét. Ezek után átvágtunk emberi tempóban azon a néhány fán ami még elöttünk állt. Már vártak ránk és tényleg nyolcan voltak

„Ezen te még meglepődsz” - jött egyszerre a ciniküs kérdés Tomtól és Bellától.

„Nem” válaszoltam.

„Ja kössz kicsim a 'védelmet' ” - mondta Tomi Bellának.

„Nincs mit szívem bármikor” - válaszolta Bells.

• Üdvözöllek benneteket – köszönt egy magas fiatal férfi nyugodt, barátságos hangon.
• Mi is köszöntünk titeket. Ha jó látom most költöztetek ide. - mondta Paul ugyanolyan nyugodt hangon.
• Igen így van. De szerintem jól megleszünk egymás mellett mivel ha jól látom akkor ugyanolyan életmódot folytatunk.
• Ez így igaz – Sophie még vámpír szemnek is alig látható gyorsasággal oldalba bökte Pault – Ja elnézést had mutassam be a családom: Sophie a feleségem, három lányomn Paula, Isabella – itt a két említett halkam felmordult. Egyikük sem szerette ezt a nevet – illteve Angela, és fiaim Tomas, Anthony és David. Én paul vagyok. - fejezte be végül
• Köszönjük. Az én családom: a feleségem Esme illetve két lányom Alice és Phlora, két fiam Emmett és Edward illetve Esme két nevelt gyereke Jasper ás Rosalie. Engem Carlislenek hívnak.
  A beszélgetés további menetére nem tudtam odafigyelni, mert hirtelen egy emlékkép villant be „Bella az Edward nevű fiúval kéz a kézben sétálnak a Forksi gimi parkolójában egy ezüst Volvohoz.”
• Valami baj van Angela? - kérdezte aggódva Esme.
• Nem semmi bajom. - vágtam rá azonnal, de Tommal és Bellával gyors pillantást váltottam. „Ti is láttátok?” kérdeztem tőlük

„Igen” jött mindkettőjüktől a válasz.

• Gyertek beljebb. Ott kényelmesen elbeszélgethetünk. - -invitált be minket a Carlisle nevű férfi.
• Köszönjük, de most nagyon sok dolgunk van – kapcsolt elsőként Sophie. - majd talán legközelebb.
• Gondolom majd a suliban találkozunk – modta Thony.
• Igen persze – szólalt meg először az Alice nevő lány.
• Viszlát – köszöntünk el, majd mindannyian bevetettük magunkat az erdőbe.

/Edward szemszöge/

• Alice! Milyen messze vannak? - kérdezte Carlisle.
• Pár perc és itt vannak. - felelte Alice.
• Edward...
• Nem tudom, nem hallom egyiküket sem. - válaszoltam a ki nem mondott kérdésre. Körülbelül egy perccel később kiléptek a fák közül. Nyolcan voltak, négy párt alkotva. Minden családtagomba belenyilalt a meglepődés és a megkönnyebbülés, kivéve persze Alicet.

„Ez hogy lehet? Hiszen ő halott nem?” - értetlenkedett Rose.

„Istenem! Hálaistennek mégis él!!” ujjongott gondolatban Esme

„Na erre kíváncsi vagyok. Végre személyesen is megismerhetem azt a Bellát akiről annyit 'olvastam' a többiek múltjában” - gondolta szín tiszta kíváncsisággal Phlora.

• Üdvözöllek titeket! - köszönt a megszokott barátságos és nyugodt hangján.

A továbbiakban nem figyeltem a beszélgetés menetére, csak Bellát nézem. Még szebb volt mint ember korában. De amint láttam – nagy szomorúságomra – talált magának egy olyan párt aki nem haja el, nem úgy mint én. Ezen rágódtam egészen addig míg észbe nem kaőtam, hogy visszautasítják Carlisle invitálását és az egyik megkérdezi, hogy megyünk-e suliba.

• Hát persze – felelte Alice, de a mosoly már nem volt ott az arcán. Úgy nézett mint aki szellemet lát. Gondolatban pedig Japánra fordította a Varázsfuvola szövegkönyvét, aztán pedig spanyolra.

Belláék ezek után elköszöntek és befutottak az erdőbe.

Remélem tetszett a feji. Kérnék mindenkit, hogy szavazzon v komizzon...

Puszi Flora

4. Fejezet

4. Fejezet

Bocsánatot kérek a késésért, de mostanság nagyon sok dolgom volt… Kárpótlásul egy elég hosszú fejezetet kaptok…
Jó olvasást
Flora

/Edward szemszöge/

Már vagy egy éve Alice látomásának. Már egy éve, hogy halott életem egyetlen igazi értelme. Ha akkor nem hagyom el, most boldogan élnénk.
A látomás óta még annyit se beszéltem a családommal, mint eddig. Nem olvastam a gondolataikat és csak néha mordultam rá Alicere mikor megpróbálta Bella vagy Charlie Jövőjét kutatni… Azóta azonban mindig volt valaki a közelben h megakadályozza, ha el akarnék szökni és megöletni magam, plusz húgom folyamatosan figyeli a jövőm… Ez alatt a bő egy év alatt bővült egy taggal a család. Egy Phlora nevű lánnyal. Carlisle talált rá az erdőben. Egy nomád változtatta át öt éve, de nem emberi véren, hanem álltavéren élt az erdőben… Nem ment emberek közé mert félt, hogy valakit megölne ezért ezt az öt évet az erdőben töltötte… Amúgy nem nagyon ismerem… Annyit még megfigyeltem, hogy nagyon csendes, illetve elmondta a többieknek az előzők mellet, hogy van egy különleges képessége… Ha valakit megérint, akkor megtudja a teljes – emberi és vámpír – múltját. Így most már mindenki tudja a múltját, kivéve engem… Én nem akartam tudni, sőt ki sem mentem a szobából.
- Edward! – hallottam mag fogadott anyám hangját az ajtóm elöl – Gyere légy szíves!
- Figyelj drága bátyám! – vette át a szót Alice aki berontott a szobámba – itt az ideje, hogy tovább lépj. Nekünk is fáj, hogy Bella meghalt, de ez ellen nem tenni semmit. Ideje, hogy visszatérj az életbe és túllépj Bella halálán!!
- NEEEM!! SOHAA!! – ordítottam, majd kiugrottam az ablakon, de nem jutottam messze, mert nem vadásztam már nagyon rég és ezért elgyengültem, így Emmett és Jasper hamar elkaptak. A nyomukban Alice is ott volt
- Edward Cullen!! Most eljössz velem és Jazzel vadászni, aztán lezuhanyozol, átöltözöl, eljössz velünk Kanadába, elkezded az iskolát és beletörődsz, még ha fáj is, hogy Bella meghalt. –
Tudtam, hogy igaza van Alicenek, de nagyon fájt a tény, hogy szerelmem meghalt. Befutottam az erdőbe tudtam, hogy Alice és Jasper mögöttem jön. Gyorsan levadásztam néhány őzet meg egy szarvast, majd visszamentem a házba lezuhanyoztam és átöltöztem. Mikor indultunk, beültem a volán mögé, de meglepetésemre Alice kitessékelt onnan:
- Alice! Az én kocsim, vagyis én vezetek!! – mondtam
- Edward te ma biztos, hogy nem vezeted ezt a kocsit, mert amilyen állapotban vagy rövidúton karamboloznánk, vagy felcsavarodnánk egy fára.
- Jó igazad van… - hagytam rá. Nem volt kedvem vitatkozni az energiabombával. A gondolataimba mélyedtem és nem is figyeltem, hogy merre megyünk. Csak hugom aggódó hangja jelezte, hogy megérkeztünk:
- Edward!! Föld Hívja Edward Cullent. Idelye lenne kiszálod a kocsiból, mert még azt hiszem, hogy sóbálvánnyá változtál.
Kiszálltam, de szinte azonnal meg s torpantam:
- Ti is érzitek ezt a szagot?? – kérdeztem.
- Igen – felelte fogadott apám – Vámpírok vannak a közelben.
Az illat tényleg ez bizonyította, de ebbe az illatba belekeveredett valami nagyon ismerős illatanyag is amitől össze szorult a szívem…
/Tomas szemszöge/

Körülbelül fél éve költöztünk Kanadába. Egy éve, hogy együtt vagyunk szerelmemmel… Szeretem Bellát, mindennél jobban. És tudom, hogy ez kölcsönös.
Bella és Ang is nagyon furcsák. Nem átlagos vámpírok… Mintha az újszülött kort átléték volna és Angelanál csak a szeme utalna arra, hogy újszülött. Bella szeme, már az átalakulásakor is aranyszínű volt, meg persze két nap után már felébredt. Angelanak pedig már a szeme lassan egyre inkább aranyba hajlik. Így a következő tanévet már elkezdheti.
Most épp szombat van így tanítás nincs. Szerelmemmel a környéken vadásztunk, majd mikor végeztünk a közeli kis tóhoz mentünk.
- Jut eszembe – mondtam miközben tovább gyönyörködtem Bella szépségében -, gyakorolnotok kéne a képességeitek használatát…
- Jó persze, de nem most – mondta cinkosan Bells majd megcsókolt… Aztán a következő pillanatban meg már eltűnt… Vámpír sebességgel ugrottam fel és eredtem a nyomába…
Elég gyors volt de még utol tudtam érni…
- Na most meg vagy… - mondtam és rá ugrottam.
- Oké uram… elkapott. De most már ideje lenne haza menni.
- Mindjárt… -mondtam majd megcsókoltam. Mivel egyikünknek sem volt szüksége oxigénre, ezért sokáig nem szakítottuk meg csókunkat… Majd mikor szerelmem elhúzódott, a nyakára tapasztottam a számat…
- Drágám… mennünk… kéne… - mondta szerelmem zihálva
- Mindjárt Isa mindjárt … - súgtam a fülébe
- Most… - monda alig hallhatóan…
- Rendben – montam morcosan, de félbe hagytam, majd kézenfogva embrei tempóban visszasétáltunk a házhoz.

A házban…

- Ang – kiáltottam, bár ha suttogok is meghallja.
- Igen… - jött le a lépcsőn legjobb barátnőm és testvérem
- Ideje lenne kicsit gyakorolni nem…?
- De persze… menjünk… - mondta miközben a többiek is megjelentek
- Akkor menjünk – mondta Bells
A többiekkel együtt a hátsó kertbe mentünk gyakorolni…

Néhány órával később…

Már este fele jár az idő mikor befejeztük a gyakorlást. Bella már szinte bármekkorára ki tudta terjeszteni mentális pajzsát, és bármennyi időre „megbénított” bennünket. Angela is hasonló kép fejlődött. Már át is vett Poppy képességét így már két telepotálónk is volt…
- Mi elmegyünk vadászni – mondta Poppy, majd a többiekkel együtt elment. Angela leválasztotta gondolatait rólunk…
- Mit csinálsz kicsim?? – kérdeztem belépve a szobánkba.
- Semmit, csak gyönyörködöm a tájban. Ezt soka nem fogom megszokni.

/ Bella szemszöge/

Épp az erdő szépségét csodáltam, mikor bejött szerelmem…
- Mit csinálsz? – kérdezte.
- Semmit, csak gyönyörködöm a tájban. Ezt soha nem fogom megszokni. – miközben én válaszoltam ő mögém lépett és egy csókot hintett a csupasz vállamra. Csak egy nyári ruha volt rajtam, hisz itthon nem kell rejtőzködnünk
- Nagyon szép vagy – súgta a fülembe Tom és szembe fordított magával.
- Köszönöm – mondtam, majd megcsókoltam. Hosszú, szerelmes csók volt… Már csak arra eszméltem, hogy az ágyon vagyunk. Szerelmem kezei lefelé kalandoztak testemen, míg én a nyakát karoltam át és húztam magamhoz még közelebb…

Néhány órával később…

- Nemsokára itt lesznek a többiek… fel kéne öltöznünk… - mondtam alig hallhatóan. Hallottam, hogy közelednek a többiek. De nem jött mindenki. Már öltöztünk mikor beléptek a többiek a házba:
- Tom, Bella!!! Gyertek gyorsan!! – hallottuk meg Poppy hangját a földszintről. Vámpírsebességgel mentünk le a földszintre.
- Mi történt? – kérdeztem. Angela közben összekapcsolta a gondolatainkat.
„Miközben vadásztunk Shopie és Paul megérezte egy idegen vámpírcsapat szagát. Körülbelül nyolc különböző szagot éreztek.” – mutatta a képeket Angela.
- Gyertek ti is mert nem tudjuk, hogy kik ezek, de kellhet az egyenlő erőviszony…
- Menjünk! Poppy, Ang teleportáljatok minket Shopiékhoz… - mondta Tom és a következő pillanatban már Paul mellett álltunk…
- Gyertek utánunk. – mondta fogadott anyám. Én ugyan még nem éreztem a szagot, de ők mivel nyomkövetők, ezért sokkal kifinomultabbak az érzékeik, mint nekünk.

/Edward szemszöge/

„-Igen – felelte fogadott apám – vámpírok vannak a közelben.
Az illat tényleg ez bizonyította, de ebbe az illatba belekeveredett valami nagyon ismerős illatanyag is amitől össze szorult a szívem…”
A következő pillanatban Alicenek látomása volt. Nem igazán figyeltem rá.

- Mit látsz? – kérdezte Carlisle higgadtan.
- A vámpírok… Erre tartanak… nyolcan vannak… és… nem ez nem lehet – mondta.
- ISTENEM!!! – mondtam még vámpír fülnek is alig hallhatón. Mostmár figyeltem a látomást. Tényleg nyolcan voltak és köztük Bella is… - De hát ez lehetetlen!!
- Mi lehetetlen?? – kérdezte Emm.
„ – még ne mondjuk el nekik!” – szuggerálta felém húgom, amire én egy bólintással reagáltam.
- Semmi – mondta Alice.
- Várjuk meg míg ideérnek. Alice, vegetáriánusok? – kérdezte higgadtan Carlisle.
- Igen – válaszolta kurtán húgom.

Remélem tetszett a feji. Kérek mindenki, hogy írjatok komit v szavazzatok.
Köszi Flora

3. fejezet

3. Fejezet

Remélem tetszeni fog mindenkinek a következő feji. Örülnék ha komiznátok…
Jó Olvasást:
Flora

Költözés

/Bella szemszöge/

Lassan már fél éve, hogy Sophie-k átváltoztattak minket. Itt a ideje a költözésnek. Ang még nem jöhet suliba, mert ugyan az önuralma nagyon nagy, de szemében még eléggé látszik a vörösség, habár már kezd áthajlani karamellszínűbe.

- Kész vagy? – kérdezte Sophie.
- Igen. Ez az utolsó bőröndöm.
- Akkor mehetünk is. – Vámpírsebességgel mentünk le az autókhoz.
Kanadába utazunk. Ang Thonyval, Sophie Paullal, Poppy Davvel én pedig Tommal utaztam egy kocsiban. Nem véletlenül így mentünk. Ang Thonyval jött össze miután átváltoztattak minket, Sophie Paullal, Poppy pedig Davvel nagyon rég együtt van. Én is az átváltozásunk után szerettem bele Tomba, amit ő örömmel viszonzott. Anget és engem 18-évesen haraptak
meg. Thonyt és Tomot 19, Davidet 22, Poppyt 23, Sophiet 26, Pault 27 éves korában változtatták át.
Churchillbe költözünk. Ez a város a Kanada-USA határtól körülbelül 1000 km-re van. A mi tempónkban nagyjából 2 nap alatt ott leszünk. Megállnunk csak egyszer kell a határnál, mert tankolni kell. Már nagyon kíváncsi mindenki, hogy milyen a ház. Poppy választotta és Sohie segítségével rendezte be.
- Kicsim! Szerinted mekkora házat vettek Poppyék?
- Nem tudom Tom. De szerintem nagyot, legalábbis ha az előző házból indulunk ki…
- Hát igen. Csak már lennénk ott – mondta.
Nekem több nem is kellett. Feljebb váltottam és gyorsítottam (ezzel megelőzve Angéket).

Másfél nap múlva…

- Hűha!! Kitettetek magatokért, Poppy. Gratulálok – mondtam ámuldozva.
A ház gyönyörű volt. 4 emelete volt plusz a földszint és a garázs ami az alaksorban volt a garázs. A fiúk kitalálták, hogy mindenkinek legyen egy autója, egy motorja és két közös nagy terepjáró. A garázsban már ott ált a négy új kocsi, a két terepjáró és a nyolc motor.
- Figyelem!! – Soph – Arra gondoltam, hogy a 8 kocsit újraoszthatnánk, mivel pl.: Bella sokkal gyorsabban vezet, mint pl. Ang, ezért Angela megkaphatná Bells kocsiját, Bella pedig választana az új járgányok közül.
- Én a volvot kérem. – mondtam és rámutattam egy aranyszínű csodára.
- Thony? Te melyiket szeretnéd?
- Az Alfaromeot.
- Thony kocsija kinek kell?
- Nekem az tökéletes lesz. – mondta szerelmem.
- Az én kocsimra ki ájázik? – kérdezte Poppy.
- Az én szeretném – mondta Sophie
- Paul?
- Én maradok a saját kocsimnál.
- Oké. És te David?
- Én a BMW-t kérem.
- Akkor az enyém marad – hála istennek – a Porshe – mondta Poppy.
- Most pedig a motorok jönnek – mondta Sophie.
- Sophie? – kérdezte Poppy.
- Én a piros Suzukit kérem.
- Tom?
- A fekete Yamaha tökéletes lesz.
- Bella?
- Fekete-fehér-kék Hyundai pont nekem való.
- Ang?
- Piros-fehér Yamaha.
- Dav?
- Nekem a sötétkék-fehér Honda kell.
- Thony?
- Én Fekete-fehér-piros Hondát kérem.
- Paul? – nézett végül rá Poppy.
- Hát… gondolom az a sötétrózsaszínt magadnak szánod… így nekem jó lesz a világoskék-fekete Hyundai
- Igen… akkor ezzel végeztünk – Poppyé lett a másik Suzuki.
Mikor beléptünk a házba, mindenkinek „egy nagyot koppant az álla a padlón”.
- Na? Hogy tetszik? – kérdezte nővérem.
- Nagyon szép.
- Figyeljetek. Innen jobbra a konyha van. Minden emeleten van két fürdő és két szoba. Az I. emeleten Sophie és Paul, a II.-on Ang és Thony, a III. emelet Dav és az én birodalmam és a IV. emelet pedig Belláé és Tomé. A szobákon és fürdőkön kívül minden emeleten van egy gardrób is. – hadarta Poppy. Mi csak mosolyogtunk rajta
- Most pedig mindenki menjen a saját emeletére és pakoljon ki – adta ki az utasítás Paul. Mi nevettünk, tisztelegtünk, majd felfutottunk a saját emeletünkre.
Nem minden ruhánkat hoztuk el. Majd itt veszünk mindent ami kell.
Mikor felmentünk a mi emeletünkre, ha lehet még jobban elcsodálkoztunk. Jobbra 4 ajtó volt, balra 1 és a folyosó végét lezáró fal. A gardrób az emelet majdnem felét elfoglalta. Bementünk, hogy kipakoljunk. Az egyik fele Tomé, a mási az enyém volt. Mikor végeztünk a pakolással, csak akkor vettük észre, hogy van a gardrób oldalfalán még 2 ajtó. Mindkettő egy-egy folyosóra nyílt. A folyosók pedig a két szobába vezetett.
Az emeleten minden helyiségben a kék valamilyen árnyalata és a fehér uralkodott. A fürdőkben halványvajszín uralkodott. Miután kicsodálkoztuk magunkat, lementünk a nappaliba ahol a fekete és a fehér uralkodott.
- Kipakoltatok? – kérdezte Poppy.
- Igen – válaszoltam.
- Akkor figyeljetek – vette át a szót Soph – Bella, Tom és Thony a gimibe irattuk be, Poppy és Dav a szomszéd városba megy főiskolára, Paul pedig egy boltban fog dolgozni… Én pedig itthon maradok. Ang hivatalosan csak jövőre jön utánunk.
- Király! És hányadikosok leszünk? – kérdezte Tom
- 10.- esek lesztek, a fősulin pedig másodévesek lesztek Poppy.
- Okés.
- És mikor megyünk először sulibe? – kérdeztem.
- Jövő Hétfőn.
- És mi hárman minden órán együtt leszünk? – kérdezte Thony.
- Igen – mondta Sophie.
- Az jó. Akkor most pedig mindenki jön és veszünk „néhány” ruhát. – mondta boltkóros nővérem.
- Hhh… rendben – mondtuk kórusban. Senkinek nem volt kedve menni. A szomszéd városba mentünk vásárolni a plázába… Szegény Anget minden ilyenből egyenlőre ki kell hagyni.

Néhány órával később…

- Na jó. Mára elég – mondta Sophie – menjünk haza és utána menjünk vadászni
- Rendben… - „na végre” gondoltam magamban.
„ Kicsim, mi lenne ha mi kettesben mennénk vadászni?” kérdezte gondolatban szerelmem.
„Mért is ne” – és rámosolyogtam.
- Mi kettesben megyünk vadászni – közölte Tomas.
- Rendben… de ne tegyetek az erdőben nagykárt… - vigyorgott kajánul Thony, amit Ang egy taslival jutalmazta… - jólvan na…
- Nem kell rosszra gondolni… -mondtam nevetve.
Mindenki elindult. Nagyon szép helyre költöztünk. A közelben volt egy tó ami az esti holdfényben negyon szép volt. Remélem sokáig fogunk itt élni…

2. fejezet

2. Fejezet

Remélem ezt a rész többen olvassák el mint az előzőket...:(

Jó olvasást és kérnék komikat...:)

Puszi

Flora

Központban a szomorúság

/Jasper szemszöge/

"4 hónapja költöztünk el Forksból. 4 hónapja szomorúság honol a családban de főleg Edben. Ráadásul Alice nagyon haragszik Edwardra amiért otthagyta Bellát. Még elköszönni se engedte tőle szerelmem. Ezek összeadódnak aminek eredménye, hogy szegény feleségemet mindig otthon hagyom és elmegyek egy nagyobb vadászatra. Edward - amióta eljöttünk a városból - csak a szobájában ül és azon rágódik, hogy vajon Bella most épp mit csinál és, hogy vajon gondol e még rá (ránk). Alicenek megtiltotta, hogy figyelje Bella jövőjét és ő is felhagyott a gondolatovasással. Ha akkor meg tudom tartani az önuralmam, ma boldogan élnénk Bella, Edward és az egész család boldog lenne. Ez mind az én hibám. Ha akkor kicsit jobban koncentrálok akkor most minden a normális lenne. Emm még mindig elsütné a megannyi perverz poénját és mindenre és mindenkire csípős megjegyzést tenne. Szerelmem nevetne és folyamatosan szegény Bellst nyúzná az újabb és újabb vásárló körutakkal, na és Ed se lenne ilyen bús. 100 éve nem éreztem ennyi szerelmet és féltést áradni senkiből a közelemben, mint Edwardból ha Belláról volt szó. De sajnos azt is éreztem, hogy legjobban saját magától félti." - elmélkedtem. Lassítottam a tempón, majd megálltam. " Hogy én mekkora egy idióta vagyok " ordítottam fel és dühöm csillapítása képp egy hatalmasat rácsaptam a kezem alatt levő sziklára ami ettől ketté repedt. " Na jó most már ideje hazamenni." - gondoltam. Már lassan egy hete eljöttem.

Néhány órával később...

- JASPER!!! - kicsim úgy ugrott a nyakamba mintha hetek óta nem látott volna. De sajnos tényleg nem látott csak egy hete.

- Én is örülök neked. Nagyon hiányoztál. -mondtam majd megcsókoltam - Mi történt amíg távol voltam?

- Semmi. Ed még mindig a szob... - nem folytatta. Szeme elködösült, távolba révő lett... Látomása volt.

- Alice! Mit látsz? - kérdeztem higgadtan. Már tapasztalt vagyok feleségem "kikérdezésében".

- Bellát látom. Beül Angela mellé a kocsiba. Elmennek Port Angelesbe mozizni. - mindtha alig hallhatóan

- És aztán? - kérdeztem

- Megvacsoráznak egy közeli étteremben és aztán... - nem folytatta hanem a szája elé kapta a kezét.

- Aztán hazafelé balesetük lesz és aztán... semmi! Sötétség!! - mondta meggyötört hangon. Éreztem rajta, hogy nagyon szomorú és, hogy nemsokára könnyek nélkül fog sírni, de ez érthető hisz Bella volt a legjobb (és az egyetlen) barátnője. És amióta eljöttünk folyton érződik rajta a hiánya. Persze elkezdtem nyugtatni, de ekkor belémhasított Edward hatalmas fájdalma.

- NEEEM!!! - ordította fájdalmasan bátyám. Hallottam(tuk) ahogy összetört valamit...

- Edward Cullen!! Ne merészeld... - ordította szerelmem. Látta, hogy Edward készül valami hatalmas őrültségre.

/ Edward szemszöge/

Hónapok óta csak a szobámban gubbasztok. Az idő számomra megszünt létezni, amióta elhagytuk Forksot. Nem csinálok semmit. Nem vadászok, nem beszélek senkivel, de még a gondolatolvasással is felhagytam...

Egyszer csak Alice látomása furakodott az agyamba és nem tudtam nem odafigyelni rá: " Bella volt benne. Nagyon letört volt. Beszállt egy autóba Angela mellé. Elindultak Port angelesbe. Megnéztek egy filmet majd beültek egy étterembe vacsorázni. Ezek után elindultak vissza Forksba. A következő képen két kocsi rohan egymásba, majd... semmi.

- NEEEM!! - ordítottam és összetörtem az ágyat amin az előbb még én feküdtem. " Nem lehet, hogy egy ilyen jó lélek mint szerelmem meghaljon. De ha tényleg meghalt én is utána megyek." - kavarogtak a fejemben a gondolatok, de végül a Volturi mellett döntöttem. "Ők biztos, hogy megölnek, vagy ha nem csinálok valami olyat, hogy megtegyék."

- Edward Cullen!! - hallottam meg hugom hangját - ne merészeld... - ez gyors volt... Hamar "átment az infó"... - Ha el akarsz menni a Volturihoz akkor előbb rajtunk kell átjutnod. És úgy sem fogsz tudni minket legyőzni, hisz hatan vagyunk ellened. - folytatta Alice már a szobámban ahova addigra a többiek is felértek.

- Edward!! Ezt nem teheted meg... - mondta Rose kissé idegesen.

- Már mért ne tehetném meg... Bella meghalt... így már nincs értelme "élnem", főleg nem egy olyan világban ahol nincs Ő.

- Akkor mért hagytad el ha ennyire szereted... Edward, láttam milyen állapotban van... Teljesen összetört és nem beszél senkivel. Ez az utazás is csak azért volt, hogy Charlie azt higgye, hogy nincs semmi baja, de valójában csak azért csinálta, hogy ne kelljen elmennie Forksból mert végig reménykedett abban, hogy te visszamész hozzá...!! - ordította Alice.

- De ti ezt nem érthetitek... Nektek egyikőtöknek sem olyan törékeny a párja mint nekem... Nem kell úgy vigyázni rá mint nekem kellett... Jobb volt így neki hisz csak a bajt hoztam rá... - ordítottam - Jasper!! Ne próbálj nyugtatni...

- Bocsesz... - mondta közönyösen Jas.

" Ed!! Szerinted mennyi az esélye, hogy akár a házból is kijutsz? Mert szentem semmi. Egyikünk se fogja hagyni, hogy elmenj a Volturihoz megöletni magad..." - szugerálta felém Emm

" És szerinted Bella ezt akarná? Hogy teljesen fölöslegesen megölesd magad" - kérdezte gondolatban Rosalie.

- Rose, Emmett kérlek fejezzétek be... - mondtam már valamivel nyugodtabban...

- Bocsika -mondák egyszerre...

- Alice! Próbáld meg Bella jövőjét "megnézni"... - mondtam hugomnak

- Már próbáltam, de semmi... - válaszolta sírós hangon hugom...

- Próbáld meg Charlie jövőjét megnézni... - mondta nyugodt hangon Carlisle "hogy tud még ilyenkor is ilyen nyugodt lenni" - elmélkedtem.

- Oké... megpróbálom... - mondta Alice. Én is feszülten figyeltem a gondolatait. Egy elég éles jövőkép tűnt fel: " Charlie plakátokat ragasztott ki Angela és Bella képével. Alá pedig ez volt írva: ELTŰNTEK!!! Aki látta őket kérjük jelentkezzen a rendőrségen."

/ Charlie szemszöge/

5 napja tűntek el a lányok. Angela szüleivel folyamatosan, naponta többször beszélek... Renee és Phill is itt vannak. Mindannyian abban reménykedünk, hogy épségben előkerülnek a lányok... De sajnos erre egyre kevesebb az esély... Erről is az a Cullen gyerek tehet... Ha nem csavarja az ujja köré Bellst, akkor nem tört volna össze ennyire mikor elment. És nem próbálta volna nekem ezzel az utazással azt hazudni, hogy jól van. Ha a kezem közé kerül, esküszöm, hogy kitekerem a nyakát...

Remélem tetszett... sok komit kérek...

1. fejezet 2. rész

1.fejezet 2. rész

Kicsit szomorú vagyok h nem kaptam komikat… remélem, hogy ehhez a részhez több komit kapok mint most…
Jó olvasást Puszi
Flora

Baleset 2. rész

- Vel… nem fejezte be, hanem egy hatalmasat sikoltott…

A következő pillanatban már csak azt éreztem, hogy sajog a lábam, és valami meleg folyik végig az arcomon. Aztán, hogy valaki felvesz és elvisz onnan. Egyszer csak megállt. Csak ekkor éreztem meg, hogy a kezek, amik tartottak jég hidegek. „Vámpírok!!” – ez volt az utolsó ép gondolatom, mielőtt megéreztem volna a fogakat a nyakamon. De hamar el is engedtek. Én pedig csak a méregre figyeltem. Éreztem, ahogy minden egyes szívdobbanással egyre jobban szétterjed a testemben. Nem sikoltottam, nem rángatóztam, nem láttam értelmét. Egy idő után már a légvétel is nehezemre esett… így ezt is abbahagytam. Egyszer csak egy pillanatra minden fájdalom abbamaradt, majd újult erővel mindenemre rátört és égetett, majd a szívemet is megtámadta, amely néhány perc után egy nagydobbanással megállt. Miután elmúlt az égő érzés, kinyitottam a szemem és hat arany szempár nézett rám kérdőn.
- Szervusz! – köszönt egy kedves arcú lány.
- Hello! – köszöntem én is csodálkozva – Mi történt velem?
- Vámpírrá változtattunk. Emlékszel valamire a múltadból?
- Nem! Csak valamire, hogy itt valamikor éltek vámpírok, de konkrétam az arcukra nem.
- Jó. A neved Bella és 18 éves vagy. Többet nem tudtunk kideríteni rólad.
- Kérdezhetek valamit?
- Persze. – válaszolták kórusban.
- Mért néztetek rám olyan furcsán mikor „felébredtem”?
- Azért, mert csak két napja haraptunk meg, és nem skarlátvörös vagy fekete szemed van hanem arany színű. De ez általában az újszülötteknél körülbelül egy év után lesz olyan.
- Értem.
- Most pedig bemutatkozunk. Én Sophie vagyok – mutatkozott be az e kedves arcú lány – Ő itt Tom, Thony, Dav, Poppy és Paul.
- Sziasztok!
- Nincs kedved eljönni velem vadászni? Biztos nagyon kapar a torkod. – kérdezte Tom és cinkosan rám mosolygott…
- De szívesen… - azzal kiugrottunk az ablakon és elkezdtünk futni. Nem futottunk sokáig, mivel hamar megéreztük egy oroszlán illatát. Gyorsabb tempóra kapcsoltam és mire Tom utolért már a fogamat mélyesztettem bele a vergődő állatba.
- Ügyes! – dícsért meg. Még egy-két farkast elkaptam, majd elindultunk vissza a háza.

Másnap...

- Halljátok! A másik lány is mocorog. – szólt Sophie.
- Szia!
- Hello! Oh istenem Bella… Jól vagy? – kérdezte és a nyakamba ugrott. Nem tudom a nevét de így is bízzam benne és szó nélkül visszaöleltem.
- Igen. Semmi bajom. Hogy érzed magad? – válaszoltam.
- Kicsit kapar a torkom, de amúgy jól. Mi történt velem? – Nagy levegőt vettem majd én válaszoltam.
- Vámpírrá változtattak minket. Emlékszel valamire a múltadból? – kérdeztem. Meglepetésemre nyugodtan válaszolt.
- Csak rád, saját magamra és arra, hogy karamboloztunk.
- Az jó! Na most akkor bemutatkozunk neked is. Én Sophie vagyok. Ők itt Dav, Tom Thony, Paul és Poppy.
- Sziasztok.
- Kérdezhetek valamit? – nézett ránk Tom.
- Ne kímélj.
- A mi családunkkal maradtok?
- Én a magam részéről igen, te Ang?
- Persze.
- Én is kérdezhetek valamit?
- Persze.
- Ti csak állatvéren éltek, vagy embereket is öltök?
- Nem. Csak állatokat ölünk. Úgynevezett vagatáriánusok vagyunk.
- Oh értem… szerintem az nekem is jó lesz…