4. Fejezet
Bocsánatot kérek a késésért, de mostanság nagyon sok dolgom volt… Kárpótlásul egy elég hosszú fejezetet kaptok…
Jó olvasást
Flora
/Edward szemszöge/
Már vagy egy éve Alice látomásának. Már egy éve, hogy halott életem egyetlen igazi értelme. Ha akkor nem hagyom el, most boldogan élnénk.
A látomás óta még annyit se beszéltem a családommal, mint eddig. Nem olvastam a gondolataikat és csak néha mordultam rá Alicere mikor megpróbálta Bella vagy Charlie Jövőjét kutatni… Azóta azonban mindig volt valaki a közelben h megakadályozza, ha el akarnék szökni és megöletni magam, plusz húgom folyamatosan figyeli a jövőm… Ez alatt a bő egy év alatt bővült egy taggal a család. Egy Phlora nevű lánnyal. Carlisle talált rá az erdőben. Egy nomád változtatta át öt éve, de nem emberi véren, hanem álltavéren élt az erdőben… Nem ment emberek közé mert félt, hogy valakit megölne ezért ezt az öt évet az erdőben töltötte… Amúgy nem nagyon ismerem… Annyit még megfigyeltem, hogy nagyon csendes, illetve elmondta a többieknek az előzők mellet, hogy van egy különleges képessége… Ha valakit megérint, akkor megtudja a teljes – emberi és vámpír – múltját. Így most már mindenki tudja a múltját, kivéve engem… Én nem akartam tudni, sőt ki sem mentem a szobából.
- Edward! – hallottam mag fogadott anyám hangját az ajtóm elöl – Gyere légy szíves!
- Figyelj drága bátyám! – vette át a szót Alice aki berontott a szobámba – itt az ideje, hogy tovább lépj. Nekünk is fáj, hogy Bella meghalt, de ez ellen nem tenni semmit. Ideje, hogy visszatérj az életbe és túllépj Bella halálán!!
- NEEEM!! SOHAA!! – ordítottam, majd kiugrottam az ablakon, de nem jutottam messze, mert nem vadásztam már nagyon rég és ezért elgyengültem, így Emmett és Jasper hamar elkaptak. A nyomukban Alice is ott volt
- Edward Cullen!! Most eljössz velem és Jazzel vadászni, aztán lezuhanyozol, átöltözöl, eljössz velünk Kanadába, elkezded az iskolát és beletörődsz, még ha fáj is, hogy Bella meghalt. –
Tudtam, hogy igaza van Alicenek, de nagyon fájt a tény, hogy szerelmem meghalt. Befutottam az erdőbe tudtam, hogy Alice és Jasper mögöttem jön. Gyorsan levadásztam néhány őzet meg egy szarvast, majd visszamentem a házba lezuhanyoztam és átöltöztem. Mikor indultunk, beültem a volán mögé, de meglepetésemre Alice kitessékelt onnan:
- Alice! Az én kocsim, vagyis én vezetek!! – mondtam
- Edward te ma biztos, hogy nem vezeted ezt a kocsit, mert amilyen állapotban vagy rövidúton karamboloznánk, vagy felcsavarodnánk egy fára.
- Jó igazad van… - hagytam rá. Nem volt kedvem vitatkozni az energiabombával. A gondolataimba mélyedtem és nem is figyeltem, hogy merre megyünk. Csak hugom aggódó hangja jelezte, hogy megérkeztünk:
- Edward!! Föld Hívja Edward Cullent. Idelye lenne kiszálod a kocsiból, mert még azt hiszem, hogy sóbálvánnyá változtál.
Kiszálltam, de szinte azonnal meg s torpantam:
- Ti is érzitek ezt a szagot?? – kérdeztem.
- Igen – felelte fogadott apám – Vámpírok vannak a közelben.
Az illat tényleg ez bizonyította, de ebbe az illatba belekeveredett valami nagyon ismerős illatanyag is amitől össze szorult a szívem…
/Tomas szemszöge/
Körülbelül fél éve költöztünk Kanadába. Egy éve, hogy együtt vagyunk szerelmemmel… Szeretem Bellát, mindennél jobban. És tudom, hogy ez kölcsönös.
Bella és Ang is nagyon furcsák. Nem átlagos vámpírok… Mintha az újszülött kort átléték volna és Angelanál csak a szeme utalna arra, hogy újszülött. Bella szeme, már az átalakulásakor is aranyszínű volt, meg persze két nap után már felébredt. Angelanak pedig már a szeme lassan egyre inkább aranyba hajlik. Így a következő tanévet már elkezdheti.
Most épp szombat van így tanítás nincs. Szerelmemmel a környéken vadásztunk, majd mikor végeztünk a közeli kis tóhoz mentünk.
- Jut eszembe – mondtam miközben tovább gyönyörködtem Bella szépségében -, gyakorolnotok kéne a képességeitek használatát…
- Jó persze, de nem most – mondta cinkosan Bells majd megcsókolt… Aztán a következő pillanatban meg már eltűnt… Vámpír sebességgel ugrottam fel és eredtem a nyomába…
Elég gyors volt de még utol tudtam érni…
- Na most meg vagy… - mondtam és rá ugrottam.
- Oké uram… elkapott. De most már ideje lenne haza menni.
- Mindjárt… -mondtam majd megcsókoltam. Mivel egyikünknek sem volt szüksége oxigénre, ezért sokáig nem szakítottuk meg csókunkat… Majd mikor szerelmem elhúzódott, a nyakára tapasztottam a számat…
- Drágám… mennünk… kéne… - mondta szerelmem zihálva
- Mindjárt Isa mindjárt … - súgtam a fülébe
- Most… - monda alig hallhatóan…
- Rendben – montam morcosan, de félbe hagytam, majd kézenfogva embrei tempóban visszasétáltunk a házhoz.
A házban…
- Ang – kiáltottam, bár ha suttogok is meghallja.
- Igen… - jött le a lépcsőn legjobb barátnőm és testvérem
- Ideje lenne kicsit gyakorolni nem…?
- De persze… menjünk… - mondta miközben a többiek is megjelentek
- Akkor menjünk – mondta Bells
A többiekkel együtt a hátsó kertbe mentünk gyakorolni…
Néhány órával később…
Már este fele jár az idő mikor befejeztük a gyakorlást. Bella már szinte bármekkorára ki tudta terjeszteni mentális pajzsát, és bármennyi időre „megbénított” bennünket. Angela is hasonló kép fejlődött. Már át is vett Poppy képességét így már két telepotálónk is volt…
- Mi elmegyünk vadászni – mondta Poppy, majd a többiekkel együtt elment. Angela leválasztotta gondolatait rólunk…
- Mit csinálsz kicsim?? – kérdeztem belépve a szobánkba.
- Semmit, csak gyönyörködöm a tájban. Ezt soka nem fogom megszokni.
/ Bella szemszöge/
Épp az erdő szépségét csodáltam, mikor bejött szerelmem…
- Mit csinálsz? – kérdezte.
- Semmit, csak gyönyörködöm a tájban. Ezt soha nem fogom megszokni. – miközben én válaszoltam ő mögém lépett és egy csókot hintett a csupasz vállamra. Csak egy nyári ruha volt rajtam, hisz itthon nem kell rejtőzködnünk
- Nagyon szép vagy – súgta a fülembe Tom és szembe fordított magával.
- Köszönöm – mondtam, majd megcsókoltam. Hosszú, szerelmes csók volt… Már csak arra eszméltem, hogy az ágyon vagyunk. Szerelmem kezei lefelé kalandoztak testemen, míg én a nyakát karoltam át és húztam magamhoz még közelebb…
Néhány órával később…
- Nemsokára itt lesznek a többiek… fel kéne öltöznünk… - mondtam alig hallhatóan. Hallottam, hogy közelednek a többiek. De nem jött mindenki. Már öltöztünk mikor beléptek a többiek a házba:
- Tom, Bella!!! Gyertek gyorsan!! – hallottuk meg Poppy hangját a földszintről. Vámpírsebességgel mentünk le a földszintre.
- Mi történt? – kérdeztem. Angela közben összekapcsolta a gondolatainkat.
„Miközben vadásztunk Shopie és Paul megérezte egy idegen vámpírcsapat szagát. Körülbelül nyolc különböző szagot éreztek.” – mutatta a képeket Angela.
- Gyertek ti is mert nem tudjuk, hogy kik ezek, de kellhet az egyenlő erőviszony…
- Menjünk! Poppy, Ang teleportáljatok minket Shopiékhoz… - mondta Tom és a következő pillanatban már Paul mellett álltunk…
- Gyertek utánunk. – mondta fogadott anyám. Én ugyan még nem éreztem a szagot, de ők mivel nyomkövetők, ezért sokkal kifinomultabbak az érzékeik, mint nekünk.
/Edward szemszöge/
„-Igen – felelte fogadott apám – vámpírok vannak a közelben.
Az illat tényleg ez bizonyította, de ebbe az illatba belekeveredett valami nagyon ismerős illatanyag is amitől össze szorult a szívem…”
A következő pillanatban Alicenek látomása volt. Nem igazán figyeltem rá.
- Mit látsz? – kérdezte Carlisle higgadtan.
- A vámpírok… Erre tartanak… nyolcan vannak… és… nem ez nem lehet – mondta.
- ISTENEM!!! – mondtam még vámpír fülnek is alig hallhatón. Mostmár figyeltem a látomást. Tényleg nyolcan voltak és köztük Bella is… - De hát ez lehetetlen!!
- Mi lehetetlen?? – kérdezte Emm.
„ – még ne mondjuk el nekik!” – szuggerálta felém húgom, amire én egy bólintással reagáltam.
- Semmi – mondta Alice.
- Várjuk meg míg ideérnek. Alice, vegetáriánusok? – kérdezte higgadtan Carlisle.
- Igen – válaszolta kurtán húgom.
Bocsánatot kérek a késésért, de mostanság nagyon sok dolgom volt… Kárpótlásul egy elég hosszú fejezetet kaptok…
Jó olvasást
Flora
/Edward szemszöge/
Már vagy egy éve Alice látomásának. Már egy éve, hogy halott életem egyetlen igazi értelme. Ha akkor nem hagyom el, most boldogan élnénk.
A látomás óta még annyit se beszéltem a családommal, mint eddig. Nem olvastam a gondolataikat és csak néha mordultam rá Alicere mikor megpróbálta Bella vagy Charlie Jövőjét kutatni… Azóta azonban mindig volt valaki a közelben h megakadályozza, ha el akarnék szökni és megöletni magam, plusz húgom folyamatosan figyeli a jövőm… Ez alatt a bő egy év alatt bővült egy taggal a család. Egy Phlora nevű lánnyal. Carlisle talált rá az erdőben. Egy nomád változtatta át öt éve, de nem emberi véren, hanem álltavéren élt az erdőben… Nem ment emberek közé mert félt, hogy valakit megölne ezért ezt az öt évet az erdőben töltötte… Amúgy nem nagyon ismerem… Annyit még megfigyeltem, hogy nagyon csendes, illetve elmondta a többieknek az előzők mellet, hogy van egy különleges képessége… Ha valakit megérint, akkor megtudja a teljes – emberi és vámpír – múltját. Így most már mindenki tudja a múltját, kivéve engem… Én nem akartam tudni, sőt ki sem mentem a szobából.
- Edward! – hallottam mag fogadott anyám hangját az ajtóm elöl – Gyere légy szíves!
- Figyelj drága bátyám! – vette át a szót Alice aki berontott a szobámba – itt az ideje, hogy tovább lépj. Nekünk is fáj, hogy Bella meghalt, de ez ellen nem tenni semmit. Ideje, hogy visszatérj az életbe és túllépj Bella halálán!!
- NEEEM!! SOHAA!! – ordítottam, majd kiugrottam az ablakon, de nem jutottam messze, mert nem vadásztam már nagyon rég és ezért elgyengültem, így Emmett és Jasper hamar elkaptak. A nyomukban Alice is ott volt
- Edward Cullen!! Most eljössz velem és Jazzel vadászni, aztán lezuhanyozol, átöltözöl, eljössz velünk Kanadába, elkezded az iskolát és beletörődsz, még ha fáj is, hogy Bella meghalt. –
Tudtam, hogy igaza van Alicenek, de nagyon fájt a tény, hogy szerelmem meghalt. Befutottam az erdőbe tudtam, hogy Alice és Jasper mögöttem jön. Gyorsan levadásztam néhány őzet meg egy szarvast, majd visszamentem a házba lezuhanyoztam és átöltöztem. Mikor indultunk, beültem a volán mögé, de meglepetésemre Alice kitessékelt onnan:
- Alice! Az én kocsim, vagyis én vezetek!! – mondtam
- Edward te ma biztos, hogy nem vezeted ezt a kocsit, mert amilyen állapotban vagy rövidúton karamboloznánk, vagy felcsavarodnánk egy fára.
- Jó igazad van… - hagytam rá. Nem volt kedvem vitatkozni az energiabombával. A gondolataimba mélyedtem és nem is figyeltem, hogy merre megyünk. Csak hugom aggódó hangja jelezte, hogy megérkeztünk:
- Edward!! Föld Hívja Edward Cullent. Idelye lenne kiszálod a kocsiból, mert még azt hiszem, hogy sóbálvánnyá változtál.
Kiszálltam, de szinte azonnal meg s torpantam:
- Ti is érzitek ezt a szagot?? – kérdeztem.
- Igen – felelte fogadott apám – Vámpírok vannak a közelben.
Az illat tényleg ez bizonyította, de ebbe az illatba belekeveredett valami nagyon ismerős illatanyag is amitől össze szorult a szívem…
/Tomas szemszöge/
Körülbelül fél éve költöztünk Kanadába. Egy éve, hogy együtt vagyunk szerelmemmel… Szeretem Bellát, mindennél jobban. És tudom, hogy ez kölcsönös.
Bella és Ang is nagyon furcsák. Nem átlagos vámpírok… Mintha az újszülött kort átléték volna és Angelanál csak a szeme utalna arra, hogy újszülött. Bella szeme, már az átalakulásakor is aranyszínű volt, meg persze két nap után már felébredt. Angelanak pedig már a szeme lassan egyre inkább aranyba hajlik. Így a következő tanévet már elkezdheti.
Most épp szombat van így tanítás nincs. Szerelmemmel a környéken vadásztunk, majd mikor végeztünk a közeli kis tóhoz mentünk.
- Jut eszembe – mondtam miközben tovább gyönyörködtem Bella szépségében -, gyakorolnotok kéne a képességeitek használatát…
- Jó persze, de nem most – mondta cinkosan Bells majd megcsókolt… Aztán a következő pillanatban meg már eltűnt… Vámpír sebességgel ugrottam fel és eredtem a nyomába…
Elég gyors volt de még utol tudtam érni…
- Na most meg vagy… - mondtam és rá ugrottam.
- Oké uram… elkapott. De most már ideje lenne haza menni.
- Mindjárt… -mondtam majd megcsókoltam. Mivel egyikünknek sem volt szüksége oxigénre, ezért sokáig nem szakítottuk meg csókunkat… Majd mikor szerelmem elhúzódott, a nyakára tapasztottam a számat…
- Drágám… mennünk… kéne… - mondta szerelmem zihálva
- Mindjárt Isa mindjárt … - súgtam a fülébe
- Most… - monda alig hallhatóan…
- Rendben – montam morcosan, de félbe hagytam, majd kézenfogva embrei tempóban visszasétáltunk a házhoz.
A házban…
- Ang – kiáltottam, bár ha suttogok is meghallja.
- Igen… - jött le a lépcsőn legjobb barátnőm és testvérem
- Ideje lenne kicsit gyakorolni nem…?
- De persze… menjünk… - mondta miközben a többiek is megjelentek
- Akkor menjünk – mondta Bells
A többiekkel együtt a hátsó kertbe mentünk gyakorolni…
Néhány órával később…
Már este fele jár az idő mikor befejeztük a gyakorlást. Bella már szinte bármekkorára ki tudta terjeszteni mentális pajzsát, és bármennyi időre „megbénított” bennünket. Angela is hasonló kép fejlődött. Már át is vett Poppy képességét így már két telepotálónk is volt…
- Mi elmegyünk vadászni – mondta Poppy, majd a többiekkel együtt elment. Angela leválasztotta gondolatait rólunk…
- Mit csinálsz kicsim?? – kérdeztem belépve a szobánkba.
- Semmit, csak gyönyörködöm a tájban. Ezt soka nem fogom megszokni.
/ Bella szemszöge/
Épp az erdő szépségét csodáltam, mikor bejött szerelmem…
- Mit csinálsz? – kérdezte.
- Semmit, csak gyönyörködöm a tájban. Ezt soha nem fogom megszokni. – miközben én válaszoltam ő mögém lépett és egy csókot hintett a csupasz vállamra. Csak egy nyári ruha volt rajtam, hisz itthon nem kell rejtőzködnünk
- Nagyon szép vagy – súgta a fülembe Tom és szembe fordított magával.
- Köszönöm – mondtam, majd megcsókoltam. Hosszú, szerelmes csók volt… Már csak arra eszméltem, hogy az ágyon vagyunk. Szerelmem kezei lefelé kalandoztak testemen, míg én a nyakát karoltam át és húztam magamhoz még közelebb…
Néhány órával később…
- Nemsokára itt lesznek a többiek… fel kéne öltöznünk… - mondtam alig hallhatóan. Hallottam, hogy közelednek a többiek. De nem jött mindenki. Már öltöztünk mikor beléptek a többiek a házba:
- Tom, Bella!!! Gyertek gyorsan!! – hallottuk meg Poppy hangját a földszintről. Vámpírsebességgel mentünk le a földszintre.
- Mi történt? – kérdeztem. Angela közben összekapcsolta a gondolatainkat.
„Miközben vadásztunk Shopie és Paul megérezte egy idegen vámpírcsapat szagát. Körülbelül nyolc különböző szagot éreztek.” – mutatta a képeket Angela.
- Gyertek ti is mert nem tudjuk, hogy kik ezek, de kellhet az egyenlő erőviszony…
- Menjünk! Poppy, Ang teleportáljatok minket Shopiékhoz… - mondta Tom és a következő pillanatban már Paul mellett álltunk…
- Gyertek utánunk. – mondta fogadott anyám. Én ugyan még nem éreztem a szagot, de ők mivel nyomkövetők, ezért sokkal kifinomultabbak az érzékeik, mint nekünk.
/Edward szemszöge/
„-Igen – felelte fogadott apám – vámpírok vannak a közelben.
Az illat tényleg ez bizonyította, de ebbe az illatba belekeveredett valami nagyon ismerős illatanyag is amitől össze szorult a szívem…”
A következő pillanatban Alicenek látomása volt. Nem igazán figyeltem rá.
- Mit látsz? – kérdezte Carlisle higgadtan.
- A vámpírok… Erre tartanak… nyolcan vannak… és… nem ez nem lehet – mondta.
- ISTENEM!!! – mondtam még vámpír fülnek is alig hallhatón. Mostmár figyeltem a látomást. Tényleg nyolcan voltak és köztük Bella is… - De hát ez lehetetlen!!
- Mi lehetetlen?? – kérdezte Emm.
„ – még ne mondjuk el nekik!” – szuggerálta felém húgom, amire én egy bólintással reagáltam.
- Semmi – mondta Alice.
- Várjuk meg míg ideérnek. Alice, vegetáriánusok? – kérdezte higgadtan Carlisle.
- Igen – válaszolta kurtán húgom.
Remélem tetszett a feji. Kérek mindenki, hogy írjatok komit v szavazzatok.
Köszi Flora
