5.Fejezet

5.Fejezet

Bocsi a késésért de nagyon sok dolgom volt mostanában...

Remélem azért tetszeni fog a feji

Jó olvasást

Flora

Viszontlátás

/Ang szemszöge/

Elmentünk hatan vadászni, de Bella és Tom otthon maradtak, így jobbnak láttam „leválasztani” magam a gondolataikról.

Néhány állat elejtése után, Sophie és Paul hirtelen sóbálvánnyá változott. Mindketten erősen szimatoltak. Mindannyian tudtuk, hogy ez mit jelent... Mivel ők nyomkövetők voltak, sokkal kifinomultabbak voltak az érzékeik, mint egy átlag Vámpírnak.

• Mi van? Mit éreztek? - kérdezte nyugodt, de határozott hangon Thony.
• Idegen vámpírok vannak valahol a közelben. Ha jól érzem -„és általában jól szokta” gondoltam magamban – akkor nyolcan vannak – mondta Paul.
• Mi itt maradunk és figyelünk Paullal. Ti menjetek Belláért és Tomért. Szükség lehet rájuk.
• Teleportáljunk – mondtuk egyszerre Poppyval. Én Thonyval, Poppy pedig Davvel teleportált a házhoz.
• Tom Bella! Gyertek gyorsan!! - kiáltott Poppy már a házban.
• Sziasztok! Mi történt? - kérdezte Bella miközben az oldalán Tommal lefutott a lépcsőn. Én összekapcsoltam a gondolataim velük és lejátszottam ami történt. A többiek addig vártak.
• Akkor menjünk gyorsan. - mondta Tom – Poppy, Ang teleportáljatok oda minket. A következő pillanatban már Sophiék mellett álltunk
• Gyertek utánunk. - mondta Paul és futásnak eredt. Én lessítzottam a tempón, hogy ne hagyjam le őket.
• Már nem vagyunk messze... a fák mögötti tisztáson vannak. - mondta Sophie néhány perc futás után. Nagyon furcsa volt ilyenkor Sophie és Paul is. Ilyenkor mindig megváltoznak és csak az ösztönök hajtják őket. „Soha nem fogom ezt megszokni” - gondoltam

„Dehogyis nem, csak idő kérdése” - mondta Tom gondolatban.

Közben „rendeztük sorainkat”, mindenki a párja mellé állt. Én a magam részéről megfogtam Thony kezét. Ezek után átvágtunk emberi tempóban azon a néhány fán ami még elöttünk állt. Már vártak ránk és tényleg nyolcan voltak

„Ezen te még meglepődsz” - jött egyszerre a ciniküs kérdés Tomtól és Bellától.

„Nem” válaszoltam.

„Ja kössz kicsim a 'védelmet' ” - mondta Tomi Bellának.

„Nincs mit szívem bármikor” - válaszolta Bells.

• Üdvözöllek benneteket – köszönt egy magas fiatal férfi nyugodt, barátságos hangon.
• Mi is köszöntünk titeket. Ha jó látom most költöztetek ide. - mondta Paul ugyanolyan nyugodt hangon.
• Igen így van. De szerintem jól megleszünk egymás mellett mivel ha jól látom akkor ugyanolyan életmódot folytatunk.
• Ez így igaz – Sophie még vámpír szemnek is alig látható gyorsasággal oldalba bökte Pault – Ja elnézést had mutassam be a családom: Sophie a feleségem, három lányomn Paula, Isabella – itt a két említett halkam felmordult. Egyikük sem szerette ezt a nevet – illteve Angela, és fiaim Tomas, Anthony és David. Én paul vagyok. - fejezte be végül
• Köszönjük. Az én családom: a feleségem Esme illetve két lányom Alice és Phlora, két fiam Emmett és Edward illetve Esme két nevelt gyereke Jasper ás Rosalie. Engem Carlislenek hívnak.
  A beszélgetés további menetére nem tudtam odafigyelni, mert hirtelen egy emlékkép villant be „Bella az Edward nevű fiúval kéz a kézben sétálnak a Forksi gimi parkolójában egy ezüst Volvohoz.”
• Valami baj van Angela? - kérdezte aggódva Esme.
• Nem semmi bajom. - vágtam rá azonnal, de Tommal és Bellával gyors pillantást váltottam. „Ti is láttátok?” kérdeztem tőlük

„Igen” jött mindkettőjüktől a válasz.

• Gyertek beljebb. Ott kényelmesen elbeszélgethetünk. - -invitált be minket a Carlisle nevű férfi.
• Köszönjük, de most nagyon sok dolgunk van – kapcsolt elsőként Sophie. - majd talán legközelebb.
• Gondolom majd a suliban találkozunk – modta Thony.
• Igen persze – szólalt meg először az Alice nevő lány.
• Viszlát – köszöntünk el, majd mindannyian bevetettük magunkat az erdőbe.

/Edward szemszöge/

• Alice! Milyen messze vannak? - kérdezte Carlisle.
• Pár perc és itt vannak. - felelte Alice.
• Edward...
• Nem tudom, nem hallom egyiküket sem. - válaszoltam a ki nem mondott kérdésre. Körülbelül egy perccel később kiléptek a fák közül. Nyolcan voltak, négy párt alkotva. Minden családtagomba belenyilalt a meglepődés és a megkönnyebbülés, kivéve persze Alicet.

„Ez hogy lehet? Hiszen ő halott nem?” - értetlenkedett Rose.

„Istenem! Hálaistennek mégis él!!” ujjongott gondolatban Esme

„Na erre kíváncsi vagyok. Végre személyesen is megismerhetem azt a Bellát akiről annyit 'olvastam' a többiek múltjában” - gondolta szín tiszta kíváncsisággal Phlora.

• Üdvözöllek titeket! - köszönt a megszokott barátságos és nyugodt hangján.

A továbbiakban nem figyeltem a beszélgetés menetére, csak Bellát nézem. Még szebb volt mint ember korában. De amint láttam – nagy szomorúságomra – talált magának egy olyan párt aki nem haja el, nem úgy mint én. Ezen rágódtam egészen addig míg észbe nem kaőtam, hogy visszautasítják Carlisle invitálását és az egyik megkérdezi, hogy megyünk-e suliba.

• Hát persze – felelte Alice, de a mosoly már nem volt ott az arcán. Úgy nézett mint aki szellemet lát. Gondolatban pedig Japánra fordította a Varázsfuvola szövegkönyvét, aztán pedig spanyolra.

Belláék ezek után elköszöntek és befutottak az erdőbe.

Remélem tetszett a feji. Kérnék mindenkit, hogy szavazzon v komizzon...

Puszi Flora